Nagy formában az U15, két meccs 9 gól
Két meccset is játszott három nap alatt az ETO U15, előbb a Puskás Akadémiának rúgtak 4-et a fiúk, majd a Kecskemétnek 5-öt. A csapat így fel is került a tabellán a harmadik helyre, megelőzve a Ferencvárost.

Kecskeméti LC KTE U19 - ETO FC Győr U19 2-2 (1-1)
ETO FC Győr: Kovács - Farkas, Varga, Szalai, Schillinger - Kelemen, Koncsag (Németh), Samodai (Fülöp) - Demeter, Szilvágyi (Böcskey), Ködmön (Iván Alex)
Gólszerzők: Ködmön, Iván
Vezetőedző: Oross Márton
"Az első 10 percben óriási mezőnyfölényben és gólveszélyesen játszottunk, aminek a 11. percben meg is lett az eredménye. A vezetésünk tudatában sem álltunk le, de sajnos olyan technikai hibákat követtünk el és olyan helyeken, hogy az ellenfél azonnal meg tudott belőle indulni és többször gólhelyzetbe került, amiből kettőt gólra váltott. A mezőnyfölényünk ezután is megmaradt, de helyzetei egy-egy megindulásból mégis az ellenfélnek voltak. Az utolsó 20 percben nagyon beszorítottuk őket, ott már helyzetünk is csak nekünk volt, de sajnos csak egy gólt tudtunk rúgni, ami a döntetlenre volt elég." - Oross Márton
ETO FC Győr U17 - MTK Budapest U17 0-6 (0-4)
ETO FC Győr: Új - Jakab, Nagy, Mió, Kiliti - Bagó, Krebsz, Múcska (Varga) - Nagy, Baranyai (Téglási), Kirják (Zimonyi)
Vezetőedző: Tuifel Péter
ETO FC Győr U16 - MTK Budapest U16 0-2 (0-0)
ETO FC Győr: Pálfi - Krén, Mocsi, Zeke, Farkas - Bencz, Kocsis, Kiss - Tamás, Kovács, Szánthó
Vezetőedző: Varga Antal
ETO FC Győr U15 - Kecskeméti LC KTE U15 5-2 (1-0)
2016.04.30, Győr, U15 25. forduló
ETO FC Győr: Onódi (Karsai) - Tóth (Nagy), Csonka, Turi (Tokaji), Kalmár - Radics, Szabó, Nagy (Gelencsér) - Balogh (Csizmadia), Márton, Babayigit (Szentes)
Gólszerzők: Márton (3), Szabó (2)
Vezetőedző: Rozmán László
Puskás Akadémia U15 - ETO FC Győr U15 2-4 (1-1)
2016.04.27, Felcsút, U15 26. forduló
ETO FC Győr: Onódi - Krén, Varju, Turi, Kalmár - Radics, Szabó (Babayigit), Nagy - Sipőcz (Tokaji), Márton (Gelencsér), Balogh
Gólszerzők: Nagy (2), Babayigit, Márton
Vezetőedző: Rozmán László