Indulnak a párharcok az ifjabb futsalosoknál
Vasárnap délelőtt hazai környezetben játszanak az ETO Futsal U11-U13-U15-ös csapatai a középdöntőbe jutásért. Az edzők nyilatkozatait olvashatjátok.

Pál László: Komoly ellenfélnek tartjuk a rivális Tatai AC-t, tavaly is megnehezítették a dolgunkat, főleg a visszavágó első félidőjében, ott nagyon megleptek bennünket. Ennek fényében tartottuk a heti edzéseket, három alkalommal, kimondottan edző meccs féle gyakorlással. A teljes keret rendelkezésemre áll, egy kicsit ki is bővítettem, bízok benne, hogy a hazai pálya előnye mellett, a gyerekek lendületét ki tudjuk használni. Bízom maximálisan a csapatban, mindent elkövetünk, érzem a gyerekekben a motivációt, koncentrációt, és lelkesedést, ami sikert hozhat.
Juanra: Úgy gondolom, hogy a Vasárnap az ETO Futsal gyerekeinek partija lesz. Az U11-U13-U15-ös korosztály fontos mérkőzéseket játszik. Mi U13-sok is nagy izgalommal várjuk a párharc első találkozóit, amit sikerre vihetünk, mivel nagyon jól edzettünk, és mindenki meg akarja mutatni mire képes. Tudjuk, hogy fontos játékosaink sérültek, de mindenki megpróbálja maximális erővel és hozzáállással segíteni csapatát, hogy egy igazán nagy mecset játszhassunk.
Büksi Zsolt: Ismerős, nagyon egységes csapat ellen kell kivívnunk a középdöntőbe jutást, aki 23 induló együttes közül nyerte meg a Komárom-Esztergom megyei bajnokságot. A feladat nem tűnik egyszerűnek, hiszen a Zsámbék rendkívül erős csapat és a nagypálya mellett szívesen futsalozik is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy két évvel ezelőtt fergeteges hangulatú döntőt játszottunk velük a Final Four-ban. Akkor nagyon szoros első félidőt követően sikerült legyőznünk ellenfelünket és megnyerni az U13-as magyar bajnokságot.
Olyan előnyt szeretnénk kiharcolni hazai pályán, amivel nyugodtan utazhatunk a visszavágóra, de az is benne van ebben a körben, hogy valóban csak két mérkőzés után lesz meg a biztos továbbjutó. Tiszteljük ellenfelünket, de tisztában vagyunk saját képességeinkkel is, így kellő önbizalommal várjuk az első összecsapást. Folyamatosan készültünk és készülünk a következő mérkőzésekre, így egyre többször látni vissza a pályán a tudatos megoldásokat. Úgy gondolom, hogy rutinunk, tudásunk és csapategységünk segíthet bennünket céljaink elérésében, de ehhez összesítésben mindenképpen győztesként kell kijönnünk ebből a párharcból!
Aki teheti szurkoljon a fiúknak, jöjjön el és személyesen győzödjön meg róla, mennyit fejlődtek egy éve alatt az ETO korosztályos futsalosai! Csak az ETO! Hajrá Győr!
Az odavágók menetrendje:
U15: 09.00 – 09.45 RÁBA ETO – Zsámbéki SK
U11: 10.00 – 10.40 RÁBA ETO – Tatai AC
U13: 11.00 – 12.00 RÁBA ETO – Komáromi VSE
Helyszín: Győr, Magvassy Mihály sportcsarnok