2-2-es döntetlen Sárváron
Kétszer is egyenlített az ETO FC Győr Sárváron, de a győzelem sajnos elmaradt, a Sárvár a félbeszakadt mérkőzés hajráját is túlélte, pedig az ETO játékosai végig küzdöttek a győztes találatért.

Hiába próbált meg mindent az ETO Sárváron az első félidőben, minden balul sikerült, pontatlanul és rendkívül görcsösen játszottunk. A Sárvár szerezte meg a vezetést egy gyors kontrából Sipos lőtt kegyetlenül a győri kapuba (1-0), majd újabb Sipos helyzet után, szerencsés Vankó szabadrúgásgóllal egyenlítettünk a 36. percben (1-1). Sokáig nem örülhettünk a gólnak, mert egy jobb oldali szöglet után Pupp fejesével ismét hazai előnyt jegyezhettünk (2-1).
A szünet után egy harcosabb és összeszedettebb győri csapat jött a pályára, aminek eredményeként még időben visszajöttünk a mérkőzésbe, Szabó Lukács megpattanó lövésével 2-2 lett az állás, és lendületben maradt az ETO, jöttek a helyzetek, percekre voltunk attól, hogy megfordítsuk a mérkőzést.
Ezek után azonban olyasmi történt ami megmagyarázhatatlan, és vállalhatatlan. A győri kemény mag miatt félbeszakadt a mérkőzés, saját csapatukat gátolták meg a győzelem megszerzésétől.
A találkozó végül folytatódott, percenkénti győri támadásokkal, de hiába kaptunk jogos 11-est, hiába volt legalább 5 ziccerünk a hajrára, nem sikerült a győzelem megszerzése.