Hármas győzelem a Megyei Döntőben!
Az ETO Futsal U11-U13-U15-ös csapatai a korábbi évekhez hasonlóan kiharcolták az országos középdöntőbe jutást a Győrladaméron tartott Megyei Final Fourban.

U11
A kicsik kezdték a küzdelmet, méghozzá mindkét indított csapatunk képviselte az ETO-t a döntőkben. A nagypályások kezdték a Finalt, nem is akárhogyan, a Harnisch Ákos vezette együttes magabiztosan nyert szoros gól nélküli első félidő után a Jánossomorja csapata ellen.
Őket Pál Laci bá csapata követte a Győrújfalu ellen, amit végül már az első félidőben eldöntött a rivális, három gólos előnyük vitathatatlan volt. Az U11 ETO Futsal ’A’ a szünet után nagyot küzdött és amellett, hogy remekül megszűrte az Újfalu támadásait, bizony szorosabbá tehette volna a mérkőzést, ha a helyzeteket jobban kihasználják. Sikerült jobban játszani és egy kapott találattal befejezni az elődöntőt.
Nem sok idő volt keseregni, mert jött a kisdöntő, ami két azonos képességű csapat nagy harcát hozta. Szerencsére a győriek megszerezték a vezetést, amit a bronzmeccs végéig meg is őriztek!
Nagy várakozással indult a döntő, az ETO ’B’ a Győrújfalu ellen jobban kezdte a meccset és már az első félidőben megszerezte a vezetést. A szünet után nagyobb sebességre kapcsoltak a csapatok. AZ ETO támadásai összeálltak a döntőre, szebbnél szebb gólokkal sikerült két vállra fektetni a Győrújfalu csapatát, akik mindent bevetettek, hogy visszajöjjenek a mérkőzésbe, még a vészkapus játékot is megpróbálták. Az ETO játékosai kihasználták a hibáikat és 4-0-s eredménnyel, nagy játékkal megnyerték az U11-es döntőt!
Pál László: Gratulálok a fiúknak a bronzéremért, nagyot küzdöttek, pláne az elődöntő után azt gondolom, nagy hőstett volt a győzelmünk. Sajnos a jó erőkből álló Győrújfalu ellen nem tudtunk az első félidőben kellően felpörögni, azonban a szünetben rendeztük a sorainkat. A második félidőben aztán amellett, hogy szervezettebben védekeztünk és szűrtük meg a riválisunk támadásait, helyzetekig is eljutottunk, de sajnos azok kimaradtak.
Nem sok időnk volt a kisdöntőre, de amit megbeszéltünk a rövid szünetben, maradéktalanul teljesítették a srácok. A gólunk után nagyon rohamozott a Jánossomorja, de végül megérdemelten szereztük meg a győzelmet és a Megyei harmadik helyezést. Gratulálok a ’B’ csapatnak is a sikerért, köszönöm a játékosoknak és a szüleiknek az egész éves munkát!
Harnisch Ákos: Egy színvonalas négyes tornán vehettünk részt, ahol a Jánossomorja csapatával küzdöttünk a döntőbe jutásért. Nagyon jó kis társasággal kerültünk össze, de az én csapatom megállíthatatlan volt és megérdemelten játszhatott az országos középdöntőbe jutásért. Hál isten teljes kerettel tudtunk indulni a megyei döntőben és sikerrel vettük az elődöntőt! A döntőben tovább tartott a lendületünk, a rendkívül erős Győrújfalu ellen, akiknek soraiban több ETO-s nagypályás játékos szerepelt. Meg tudtuk nyerni a döntőt is, méghozzá úgy, hogy gólt sem kaptunk! A csapat magja részt vett az összes mérkőzésen, és összeszokott a kis társaság, valamint az U11-es korosztály rendkívül tehetséges gyerekekből áll össze, ami a sikerünkhöz vezetett. Szeretnénk, ha a srácok ott is helytállnának és minél jobb helyezést érnek el az országos versenyben is.
Eredmények U11
ETO Futsal 'B'-Jánossomorja 5-0
ETO Futsal 'A'-Győrújfalu SE 0-4
III-IV. Helyért: Jánossomorja-ETO Futsal 'A' 0-1
I-II. Helyért: ETO Futsal 'B'-Győrújfalu SE 4-0
U13
Az U13-sok is két csapattal jutottak be a megyei döntőbe, Juanra és Mitring Norbert (őt Oross Norbert helyettesítette) által irányított csapatok voltak a favoritok és ahogy megjósoltuk, házi döntőt is játszottak végül. Ne szaladjunk előre, Juanra csapata az ETO Futsal ’A’ torna esélyesként fölényesen győzték le a Győrújfalu együttesét és jutottak a győrladaméri torna döntőjébe. Ugyan az első félidőben nagyobb volt a küzdelem, de minkét félidőben két gólt sikelrült szerezni, amire a becsületesen küzdő Győrújfalu csak a becsületgóllal tudott válaszolni. A győzelem megérdemelt volt, jól játszott az ETO és készülhetett a döntőre.
A kérdés ezután az volt, lesz-e ETO-s házidöntő? A nagypályás ’B’ csapat a Jánossomorja ellen lépett pályára a második elődöntőben. A rivális gárda idősebb játékosai mellett eltörpültek a mienk, no nem játékban, hanem testalkatban! A szoros félidőben megszereztük a vezetést, amit az utolsó másodpercben sikerült kettőre növelni. A két gólos vezetés aztán jobb játékra ösztökélte a Jánossomorját, és akik 3-2-vel visszajöttek a meccsbe. Hál isten nem sokáig, mert jött a negyedik ETO találat, ami végül eldöntötte a találkozót, nyertünk az egy fejjel magasabb Góliátok ellen! Az ETO fiatalabb játékosai nagy küzdelemben kihasználva az ellenfél hibáit végül 4-2-vel elsőként jutott a döntőbe!
Az ETO-s házi döntőben aztán a tapasztaltabb ’A’ csapat kiegyenlített első félidő után, 3-1-re győzte le a cseppet sem kisebb érdemeket szerző ’B’ csapatot, hiszen megyei második helyet szerezték meg, ami óriási teljesítmény. A megyei döntőn sérülés (kéztörés) miatt nem szerepelt kapitányuk Koppány nélkül is Juanra csapata irányította a döntőt, de kontráikkal veszélyesek voltak a nagypályások támadásai is. Akik nagyon jó meccset játszottak a végül országos középdöntőbe jutott és a megyei döntőt megnyerő futsalosok ellen. Gratuláció jár mindkét csapatnak! Szép volt fiúk!
Juanra: Szeretnék először gratulálni az összes játékosomnak, mert nagyon koncentráltak voltunk az összes meccsünkön és meg tudtuk csinálni, amin egész évben dolgoztunk. Szeretnék ismételten köszönetet mondani, mert mindenki a legjobbját nyújtotta, amivel a csapatot hozzásegítette a győzelemhez mindkét mérkőzésen.
Azt gondolom az ETO ’B’-vel nagy döntőt játszottunk, a maximumot kellett nyújtanunk ellenük. Boldog vagyok, mert a nehéz pillanatokat nagyon jól oldottuk meg.
Eredmények U13
ETO Futsal 'A'-Győrújfalu SE 4-1
ETO Futsal 'B'-Jánossomorja 4-2
III-IV. Helyért: Győrújfalu SE-Jánossomorja 7-0
I-II. Helyért: ETO Futsal 'A'-ETO Futsal 'B' 3-1
U15
Büksi Zsolt csapata ezután következett és a tornaesélyesként, U15-ös csapatunk az elődöntőt majd végül a döntőt is meggyőző fölénnyel nyerte, így ez a korosztályunk könnyedén jutott az országos fordulóba.
A Győrújfalu együttese nem tudott lépést tartani fiainkkal, akik szép és látványos játékkal vívták ki a döntőbe kerülést. A Baráti Futsal Club már komolyabb ellenállást mutatott főleg a döntő első játékrészében, de a második félidőre mentálisan és fizikálisan is elfáradtak, így győzelmünk ilyen arányban is teljesen megérdemelt.
Büksi Zsolt: ,,Először is gratulálok a csapatnak és szeretném megköszönni szurkolóink támogatását! Az elődöntő első félidejében még pontatlanok voltunk, de ezt követően elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Taktikusan játszottunk a fináléban, nagyon jól működött védekezésünk és a támadásépítést sem kapkodtuk el. Remek fizikai adottságokkal rendelkező, agresszív, de sportszerű csapat volt az ellenfél, a mérkőzés végére azonban kijött a két együttes közötti különbség. Örülünk, hogy sikerült elérnünk a kitűzött célt, s mi képviselhetjük megyénket az országos fordulókban!"
Eredmények U15
ETO Futsal-Győrújfalu SE 11-1
Haladás VSE-Barátok Győri FC 1-4
III-IV. Helyért: Győrújfalu SE-Haladás VSE 2-3
I-II. Helyért: ETO Futsal- Győri Barátok FC 7-0