Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

U20: Több volt ebben a meccsben fiúk!

A Rába ETO U20-s futsalosai szoros mérkőzésen maradtak alul a Rubeola otthonában, pedig jól indult a csapat számára a találkozó.

U20: Több volt ebben a meccsben fiúk!

A mérkőzés elején nagy iramot diktált mindkét csapat, amiből a győri csapat jött ki jobban, és két gólos vezetést szerzett Farkas Bence és Ifj. Kellner találatával. Ezután érthetetlen módon a bíró felküldte a győriek edzőjét, Máté Szilárdot a lelátóra egy ártalmatlan megjegyzést követően. A felesleges közjáték megzavarta vendégek csapatát, ezt kihasználva egalizálta a szünetig a Rubeola az eredményt.

Jobban kezdte a csömöri társulat a 2. félidőt, és Méhes góljával átvették a vezetést, de akár többször is betalálhattak volna győri kapuba, de Szabó Ricsi jól védett, így nem tudták a hazaiak az előnyüket növelni. A 31. percben a Győr 5 a 4 játéka sikert hozott Ifj. Kellner duplázott, majd jöttek a hajrá előtti pillanatok, ami nem jót hozott az U 20-asainknak. Tápi majd Méhes bevette Szabó kapuját két percen belül, két gólosra növelve a hazai előnyt. A győri fiatalok hatalmasat küzdve nem adták fel több helyzetet is kialakítottak a hajrában, de csak kozmetikázni tudták Sáhó révén az eredményt.

Ebben a mérkőzésben több volt, erre lehet építkezni, az ETO U20 mindent megtett azért, hogy pontot szerezzen Csömörön. Sajnos ma ez nem jött össze, pedig voltak lehetőségeink a hazai kapu előtt. Dolgozni kell tovább és menni előre, mert mentálisan és játék tudásban is jó úton van a csapat ahhoz, hogy később az ilyen meccseket megnyerje.

Máté Szilárd: Kétgólos előnynél még volt esélyem segíteni a csapatnak, majd a tekintélyelvű és szerintem jogtalan bírói döntés megakadályozta ezt a hátralévő 32 percben. Ennek ellenére nem szabadott volna hátrányba kerülnünk, amit egyszer még ledolgoztunk, majd megint csak futottunk az eredmény után. Küzdelem és akarat megfelelő volt, erre építhetünk a szombati Haladás elleni rangadón.

További híreink

Utánpótlás-híradó
Utánpótlás-híradó
I. Cs. Kovács László Emléktorna

I. Cs. Kovács László Emléktorna

Vasárnap újabb rangos nemzetközi utánpótlás-tornának ad otthont az ETO Stadion, ahol ezúttal az U10-es korosztály csapatai mérik össze tudásukat, megemlékezve ezzel egykori kiváló edzőnkre, Cs. Kovács Lászlóra.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink