Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

U17: A hajrában fordított a Rubeola

A hajrában veszítette el a csatát a Rába ETO U17-es csapata Csömörön. A Rubeola négy perc alatt három gólos hátrányból előbb visszajött a meccsbe, majd az utolsó pillanatokban megfordította a mérkőzést.

U17: A hajrában fordított a Rubeola

Az U17-es csapat ott folytatta a játékot, ahol a múlt fordulóban a Veszprém ellen tette (12-1), szépen meglépett a Rubeola ellen, rendkívül eredményes játékkal Tama Ádám (3), Dóka Boldizsár és Papp Bence góljaival vezetett 5-1-re a 23. percben. Ekkor minden úgy nézett ki, hogy ismét fölényes győzelem következik az ETO számára, de nem ez történt. Ezután a hazai csapat beleerősített, kozmetikázta az eredményt 3-5-re, amire rendkívül jókor Józsa Kevin válasza a 35. percben, amivel újból háromra állította vissza a különbséget (3-6).

Nem nyugodhattak meg a győriek, a hazaiak nem adták fel és a végletekig rohamozni kezdték az ETO kapuját. A Ruebola az idősebb játékosállományának nagyobb fizikai ereje ebben a harcban döntőnek bizonyult. Ennek köszönhetően a kapujához szorította a csömöri társulat a győri játékosokat, akiknek a hatalmas offenzíva ellen most nem állt össze a védekezésük. Így a hajrá sajnos nem az ETO-ról szólt, a Rubeolának pedig minden sikerült. Kiss Boldizsár és Fekszi Roderik a 37. perctől kezdve mindegyik percben betalált, majd miután a 39. percben kiegyenlítettek, az utolsó pillanatokban meg is tudták fordítani a meccset és megnyerték a találkozót (7-6).

Az ETO rendkívül értékes három pontot szalajtott el a Rájátszás felén túlhaladva, de még egyáltalán nem dőlt el az U17-es bajnokság sorsa, mivel négy forduló még hátra van. Az első három csapat fej-fej mellett halad, az első helyre kúszó Aramis és a negyedik Rubeola csapata között mindössze öt pont különbség van. A Győr a Rájátszás 3. helyére csúszott vissza a tabella elsőhöz képest két pont hátránnyal áll jelenleg, az egy ponttal többet gyűjtő Mezei-Vill pedig a második. 

Azonban az ETO egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, így ha a hétvégén a Haladást sikerül legyőzni, vissza szerezheti az elsőséget!

Molnár Attila: Értetlenül állok a mai meccsen történtek miatt. Nem hiszem, hogy van szakmai magyarázat arra, hogy egy megnyert mérkőzést hogyan lehet négy perc alatt elveszíteni. A síró játékosaimon láttam, hogy egy világ omlott össze bennük, és hiába láttam tőlük gyönyörű dolgokat a pályán, ezt most mind felülírta ez a vereség. Egy dolog lebeghet a szemünk előtt, hogy a hátralévő mérkőzéseinket hozzuk, és a végjátékban tudásunknak megfelelően teljesítsünk, és a dobogón minél előrébb végezzünk.

További híreink

Utánpótlás-híradó
Utánpótlás-híradó
I. Cs. Kovács László Emléktorna

I. Cs. Kovács László Emléktorna

Vasárnap újabb rangos nemzetközi utánpótlás-tornának ad otthont az ETO Stadion, ahol ezúttal az U10-es korosztály csapatai mérik össze tudásukat, megemlékezve ezzel egykori kiváló edzőnkre, Cs. Kovács Lászlóra.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink