U15: Megvannak a megyei döntő résztvevői
Hibátlan teljesítménnyel zárta csapatunk az utolsó előtti fordulót. Első helyen jutott a Megyei Final Fourba az ETO Futsal U15!

Magabiztos játékkal hoztuk a 7. játéknap mérkőzéseit. Szép megoldásokban és ötletes akciókban ma sem volt hiány, helyzetkihasználásunk nagyon sokat javult az előző fordulóhoz képest, így ilyen arányban is megérdemelten nyertük valamennyi mérkőzésünket.
Sem az "A", sem a "B" csoportban nem maradt nyitott kérdés az utolsó fordulóra. Az "A" csoportból mögöttünk a Haladás VSE csapata kvalifikálta magát a megyei Final four-ba, míg a "B" csoportból a Baráti Futsal Club és a Győrújfalu harcolta ki a legjobb négy közé kerülést.
Büksi Zsolt, edző:
"A márciusi négyes döntő győztese már országos szinten folytathatja a bajnokságot. Célunk, az alapszakasz győzteseként kiharcolni a további bajnoki részvételt, hiszen évről-évre sikerült bekerülni az ország legjobb négy csapata közé. A rájátszás első lépése lesz a március 24.-ei Győr-Moson-Sopron megyei döntő, ahol játékban és eredményben is a legjobbak szeretnénk lenni. Hajtós és kemény edzőmérkőzésekkel készültünk a fordulóra és készülünk továbbra is a következő megmérettetésre. Az előttünk álló 2-3 hét a csapatjáték finomításáról, a csapategység megerősítéséről és a mentális képességek fejlesztéséről fog szólni."
Eredmények, tabella:
2016.02.28 Vasárnap
09:00 BŐNY SE - ETO FUTSAL KFT. 1-14
09:50 HALADÁS VSE - NEBULÓ FUTBALL SE 8 - 0
10:40 HALADÁS VSE - ETO FUTSAL KFT. 2 - 6
11:30 BŐNY SE - NEBULÓ FUTBALL SE 7 - 3
12:20 NEBULÓ FUTBALL SE - ETO FUTSAL KFT. 0 - 9
13:10 BŐNY SE - HALADÁS VSE 3 - 9
Hely | Csapat | M | Gy | D | V | R-K | Pont |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | ETO FUTSAL | 20 | 18 | 1 | 1 | 190-33 | 55 |
2. | HALADÁS VSE | 20 | 9 | 5 | 6 | 98-69 | 32 |
3. | NEBULÓ FUTBALL SE | 20 | 6 | 3 | 11 | 115-101 | 21 |
4. | BŐNY SE | 18 | 1 | 1 | 16 | 19-219 | 4 |