Kötelező magabiztos győzelem
Közös győzelemmel fogadták Újvári Krisztinát a régi és új csapattársai. Egy fokkal gyengébb győri játék, magabiztos győzelem a sereghajtó Skorpió otthonában.

8 percig bírta a Skorpió a nyomást az Árkád ETO ellen a hazai pályán, majd a győri futsalos nők elkezdték a gólgyártást. Az első félidő derekától, kifejezetten jó iramú mérkőzés alakult ki, a Győr látványos akciókkal és találatokkal négy gólos előnyre tett szert a szünetig.
A szünet után a Skorpió szépítése után nagyobb ellenállásba ütközött a Győr, majd a 32. percben Pintér két újabb találattal büntette az ETO hibáit. Azonban a mai kicsit gyengébb játék ellenére, az ETO magabiztos 3 gólos győzelméhez nem fér kétség ennyivel minimum jobbak voltak, a talán ma a legjobb második 20 percét produkáló a sereghajtó Sargótarján ellen.
Lódi Tamás: Igazából nem játszottunk jól, de örülök a győzelemnek. Folytatjuk a felkészülésünket a Magyar Kupa négyes döntőre. Addig még van egy Tolna elleni bajnoki mérkőzésünk, ahol nagyjából ki fog jönni hol is tartunk. Megpróbálunk a lehető legjobban felkészülni a Final Fourra, most ez a legnagyobb célunk, szeretnénk ott jól szerepelni.
Németh Loretta: A mai mérkőzés elég jó volt, jól ment a csapatnak. A Skorpiónak nagyon agresszív játéka volt, de szerencsére tuduk hogy kezelni. A helyzeteinket nagyobb rész használtuk. és kijött a két csapat közötti tudáskülönbség, ezért tudtunk jó eredménnyel, három góllal idegenben nyerni.
A múltkori DEAC mérkőzésről kérdezve Lorettát elmondta, hogy csapatként jól működtek, mindenki hozzátette a jó formáját, véleménye szerint góljait társainak és a csapatának köszönheti.
Újvári Krisztina: Visszatérésemen úgy mentük fel a pályára, ahogy Lódi Tamás és Molnár Attila azt kérte. Sikerült agresszív támadásokkal, okos megoldásokkal és sokat passzolva higgadtan játsszunk, amit gyakoroltunk is Velük az edzésen. A helyzeteinket nagyobb arányban kellett volna azonban berúgnunk. Meglepődtem, hogy kezdőként számítottak ma rám az első bajnokimon. Nagyon jó párharcokat játszottunk, okosan a nagyobb helyzeteket azért kihasználtuk, tudásban felül kerekedtünk a házigazda felett.
Örülök, hogy győztes meccsen kezdtem. Nagyon köszönöm az ETO-nak, hogy Olaszországból visszatérhettem a klubhoz. Azon leszek, hogy legjobb tudásom szerint segítsem a csapatomat a sikerei elérésében. Szeretnénk minél több kupát felemelni még az idén!
Hosszú percekig tudta rombolni a vendég támadásokat a Skorpió, kontráira alapuló defenzív játéka sokáig hatásosnak bizonyult. Vendég ritmusváltást követően Öreg Cintia a 9. percben megszerezte a vezetést az ETO számára, remekül eltalált lövése a jobb szélről 13 m-ről akadálytalanul jutott a salgótarjáni kapu bal alsó sarkába (0-1). A másik oldalt rögtön helyzet, de Pintér Violetta lövését Bocsárdi E. lábbal védte. Felélénkült a mérkőzés, a 11. percben Németh Lorettával szemben szabálytalankodtak, a szabadrúgásnál elmélázó hazai játékosok mellett Jakab Petra lőtt mindenkitől zavartalanul a hálóba (0-2). A kapufák perce következett, 11-es a jobb szélről a bal kapufát, majd Vígh R. először a bal kapufát, Újvári K. ismétlése a jobb lécen csattant. A 15. percben Vígh Renáta buktatásáért szabadrúgást végezhetett el az ETO, Jakab R. rutinosan a felugró sorfal lába alatt laposan lőtt a hálóba (0-3). Két perccel később Tóth Friderika nagy helyzetben az oldalhálót találta el, a kontrából Németh Loretta a kivetődő hazai kapusba lőtte a labdát. Az utolsó másodpercekben remekül ugratta ki Németh-et Öreg C., aki a kifutó kapus mellet külsővel gurított elegánsan a Skorpió kapujába (0-4).
A szünet után a 22. percben szépít váratlanul a hazai csapat, Bede Anett szép cselekkel a kapu felé indult, a bal kapufánál érkező Balya Dorottya pontosan érkezett és a szünet után becserélt Mészár Krisztina mellet a hálóba helyezett (1-4). Sokáig nem kellett várni a következő győri gólra, Jakab Réka sokadik kipattanót vágja a kapuba nagy erővel (1-5). Ami ezután történt arra, még a Skorpió szurkolói sem számítottak. Feltámadt a Skorpió, két góra feljönnek, a 32. Pintér Violetta dupláz 15 másodpercen belül, két győri hibát azonnal büntetve, (2-5), (3-5). Két hazai gól után gyorsan megnyugodott az ETO, két perccel később a 34. percben Németh egy fordulat után szép gólt szerez (3-6). Ez maradt a végeredmény, a Skorpió ellen a vártnál gyengébb produkcióval is három góllal nyert az ETO. A hazai csapatot dicséret illeti, nem hagyták ellaposodni a meccset, végig harcolták a meccset a kapu előtt jól variáló Győr ellen. Megjegyezendő, hogy az ETO rengeteg helyzetet kidolgozott, de a befejezés nem mindig sikerült. Javulnia kell az ETO-nak a helyzetkihasználásban és a pontosabb játékban a Tolna ellen valamint a Magyar Kupa Final Fourban.
Reklám-Press-Skorpió-Árkád ETO 3-6 (0-4)
ETO: Bocsárdi E. – Szórádi N., Jakab R., Újvári K., Vígh R.
Csere: Mészár K., Öreg C., Németh L., András F., Mészáros D., Csuti M., Jakab P.
Vezetőedző: Lódi Tamás, Edző: Molnár Attila
Gólszerző: Öreg C. (9), Jakab P. (11), Jakab R. (15, 24), Németh L. (20, 34), illetve Balya D. (22), Pintér V. (32, 33),