Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek
Törökországban készül a női U19-es válogatott

Törökországban készül a női U19-es válogatott

Az elitkörre való felkészülés részenként nemzetközi tornán vesz részt korosztályos együttesünk március 2-11. között, ahol két csoportmérkőzést, illetve egy helyosztót is játszik. Az eseményre két játékosunk Bódai Viktória és Ploner Sandra is meghívást kapott! Büszkék vagyunk játékosainkra! Sok sikert kívánunk!

A legkisebbek is jeleskedtek

A legkisebbek is jeleskedtek

Az U7-U8-as korosztályaink vasárnap az SC Sopron által szervezett nemzetközi tornán vettek részt Ritzingben 2-2 fiú, valamint egy lány csapattal. Délelőtt az U7, délután pedig az U8 szerepelt és remek eredményeket értek el! Gratulálunk mindenkinek!

Markó Edina kihirdette keretét

Markó Edina kihirdette keretét

A magyar női „A” válogatott nemzetközi felkészülési tornán, a Turkish Cup-on vesz részt 2020. március 2. és 11. között Törökországban. Az eseményre klubunk két játékosa Kovács Laura és Süle Dóra is meghívást kapott! Büszkék vagyunk! Sok sikert kívánunk!

Kerkez Milos a válogatottban

Kerkez Milos a válogatottban

Az U17-es válogatott következő programjára március 01-04. között kerül sor, melynek keretein belül felkészülési edzőtáborban vesznek részt Telkiben. Az összetartásra korosztályos csapatunk meghatározó játékosa Kerkez Milos is meghívást kapott! Gratulálunk! Sok sikert kívánunk!

Győzelem a bajnoki nyitányon

Győzelem a bajnoki nyitányon

Női U19-es csapatunk a Soroksár SC otthonában lépett pályára, ahol Lőrinczi Lilla duplájával, valamint Bódai Viktória győztes találatával küzdelmes meccsen 3:2-re nyerni tudott! Szép volt lányok!

U11-es tornagyőzelem Szombathelyen

U11-es tornagyőzelem Szombathelyen

Lakatos Attila együttese hétvégén a Haladás VSE által szervezett 8 csapatos tornán szerepelt, ahol veretlenül az első helyet szerezték meg! Egy különdíjat is elhoztunk, Lengyel Huba a torna legjobb kapusa lett! Gratulálunk! Szép volt fiúk!

Szoros meccsek Székesfehérváron

Szoros meccsek Székesfehérváron

U12-es és U13-as csapatunk a MOL Fehérvár FC együtteseivel játszott edzőmeccset, akik vezetik a tabellát a Dél-Nyugati csoport mindkét korosztályában! A kisebbek döntetlen félidőt követően egy góllal alulmaradtak, az idősebbek pedig négygólos hátrányból tudtak bravúrosan fordítani! Szép volt fiúk!

Pontszerzés a listavezetőnél

Pontszerzés a listavezetőnél

Jól sikerült a bajnoki rajt U15-ös csapatunk számára, akik a tabella élén álló Puskás Akadémia otthonában tudtak pontot rabolni. A találkozó gólnélküli döntetlennel végződött, de a győzelmi esélyeink is megvoltak! Szép volt fiúk!

Sikeres volt a főpróba

Sikeres volt a főpróba

Női NBI-es csapatunk az NBII-es bajnokság éllovasával találkozott a felkészülés utolsó edzőmérkőzésén Újpesten. A jól játszó hazaiak ellen az első játékrészben még nem sikerült betalálni, de a második félidőre gólokban is megmutatkozott a két csapat közti különbség és 3:0-s győzelmet aratott Kulcsár Zsolt együttese.

U11-es tornagyőzelem Szombathelyen

U11-es tornagyőzelem Szombathelyen

Lakatos Attila együttese hétvégén a Haladás VSE által szervezett 8 csapatos tornán szerepelt, ahol veretlenül az első helyet szerezték meg! Egy különdíjat is elhoztunk, Lengyel Huba a torna legjobb kapusa lett! Gratulálunk! Szép volt fiúk!

Kiemelt támogatóink

Támogatóink