Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Már a dobogón!

Lányaink fantasztikus játékot produkálva, nagy gólarányú győzelmet arattak Szegeden. Ennek köszönhetően már a harmadik helyen állnak.

Már a dobogón!

A lányok ebben a bajnokságban talán most mutatták a legjobb játékukat annak ellenére, hogy sok helyzetet kihagytak illetve többször csak a kapufa segített a Tisza-parti csapaton.

Az első félidőben csapatunk nem engedte levegővételhez ellenfelét, folyamatosan támadásokat vezetett. Amelyekből Németh Loretta kettőt góllá is váltott.

A nyomás a második játékrészben sem enyhült. A játék képe hűen tükrözte a csapatok tabellán elfoglalt helyezését. A sok győri próbálkozásból „csak” kétszer ünnepelhettek gólt, egyszer Süle Dóri, majd tíz perccel Németh Loretta, aki így mesterhármast szerzett.

Csapatunk 8 fordulót követően a harmadik helyet foglalja el a tabellán, három ponttal megelőzve az Astrát és hattal az ötödik Feminát.

Horváth Tamás (ETO, vezetőedző): - Nagyon jó mérkőzést játszottunk, talán az egyik legjobbat a szezonban. Az ellenfél edzője is nagyon dicsérte játékunkat. Ma sokkal jobbak voltunk ellenfelünknél. Sok helyzetet dolgoztunk ki, ezekből négyet gólra is váltottunk. Nem gondoltam a bajnokság kezdete előtt, hogy nyolc forduló után a dobogón leszünk, de ha így alakult szeretnénk is ezt megtartani. A kupába is a négy közé kerültünk. Kíváncsian várom a sorsolást és gratulálok csapatomnak az eddigi sikeres teljesítményhez, remélem tudjuk folytatni, most jönnek majd az igazán nehéz mérkőzések.


Jet-Sol Liga 8. forduló

2015.10.21. szerda 13:00

Szegedi AK - ETO FC Győr 0-4 (0-2)

Szeged: Földesi (Schildkraut 46.) – Lipták, Mesterházi, Lévai, Nagy (Harcel 32.), Szalai, Vass, Szil, Guth, Papp, Dudás (Sávai 65.)
Vezetőedző: Cserenkó Szabolcs

ETO: Szabò - Fél A. (Mészáros 67.), Fleck, A.Sister, Fél P. (Kalmár 67.), Kovács, Soòs, Öreg, Németh (Zemlényi 75.), Süle, Vìgh
Vezetőedző: Horváth Tamás

Gólszerzők: Németh (22.,35.,68.) Süle (56.)

Szép volt csajok! 
Hajrá ETO, hajrá lányok!

etofutsal.hu Baracskai Ádám

További híreink

A Soroksár legyőzésével a második helyen telel női labdarúgócsapatunk
Nagy szélben nagyszerű játék

Nagy szélben nagyszerű játék

A Simple Női Liga 12. fordulójában csapatunk a Soroksár gárdáját fogadta az őszi szezon utolsó mérkőzésén, ahol magabiztos győzelmet aratott, így a 2. helyről várhatja a tavaszi folytatást.

Hazai évzáró a hölgyeknél

Hazai évzáró a hölgyeknél

Szombaton 13 órakor hazai környezetben („kemping-pálya”), a Soroksár együttesét fogadja az ETO FC Győr NB I-es női labdarúgócsapata, amely győzelme esetén, a bajnoki döntőt érő második helyen telelne.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink