Tiszta zöld szerelésben fogadja első csapatunk a Zalaegerszeg keretét a bajnokság soron következő erőfelmérőjén. Kék-fehér ellenfelünk tavaly mindössze négy ponttal maradt le az ETO-tól. Jelenleg – egy meccsel kevesebb találkozót lejátszva - a tabella tízedik helyén állnak, nyolc pontjukat két-két győzelem, döntetlen és vereség alkalmával gyűjtötték össze, de idegenben eddig még nem sikerült megszerezniük a három pontot.
Az NBII, Keleti csoportjában öt pont előnnyel végzett az élen a Szolnok 2010 tavaszán, így 1948 után idén újra első osztályú bajnoki mérkőzéseket rendezhetnek Jász-Nagykun-Szolnok megye székhelyén.
A kék-fehér csapat két döntetlennel indított az élvonalban, majd a Paks ellen, hazai pályán elkönyvelhették első és eddigi egyetlen győzelmüket, ezt követően zsinórban három vereség következett. Legutoljára például a Videoton otthonában, ahol Mile Krisztiánt kiállították Vágó Attila csapatából. A középpályás így szombaton délután az ETO ellen biztosan nem léphet majd pályára a tízezer fő befogadóképességű Tiszaligeti stadion gyepszőnyegén.
A tavalyi bronzérmes a múlt év aranyérmesét látja vendégül ma este 19.00 órától a győri stadionban. A DVSC három győzelem, egy-egy döntetlen és vereség mérleggel, tíz pontot gyűjtve vezeti a tabellát.
Az ötödik forduló utolsó játéknapján ismét a lime-szürke-lime szerelésében fut ki az idegenbeli pályára felnőtt csapatunk. Este 19.00 órától várhatóan népes közönség előtt a Ferencváros otthonában kezdődik el a zöld-fehérek rangadója. A Fradi hét pontot gyűjtött eddig az idényben, az első két találkozójukon 2-1 arányú győzelmet vívtak a Paks ellen, majd Kecskeméten, de aztán vereséget szenvedtek a Honvédtól, legutóbb pedig ikszeltek Székesfehérváron. Meglehetősen hullámzó tehát Prukner László csapatának teljesítménye, aki már a Ligakupában egy Pápa elleni gólnélküli döntetlent is játszott együttesével.
A magyar bajnokság legfiatalabb, mindössze 23 éves átlagéletkorú kerete látogat el az ETO Parkba vasárnap este, zöld-fehér együttesünk a hét utolsó napján este 20.00 órától az MTK csapatát fogadja.
Míg az ETO már mind a három lehetséges eredményt elérte, hiszen egy győzelme mellett, egy döntetlen és egy vereség is sorakozik, addig következő ellenfelünk hat pontot gyűjtött be. A fővárosi gárda a Kecskeméti TE, majd a Budapest Honvéd elleni két győzelemmel nyitott, múlt héten pedig a Videotontól 3-0-s arányú vereséget szenvedtek.
Jó pár nemzetközi mérkőzés áll már a győri futballcsapat háta mögött, de a klub fennállása óta még nem játszott horvát gárda ellen az ETO. Nem akármilyen csapat lesz a holnapi ellenfél, a szomszéd ország legpatinásabb és legnépszerűbb együttese a 2006/2007-es év folyamán minden rekordot megdöntve nyerte meg a bajnokságot, és azóta is folyamatosan címvédő a Dinamo. A mai napig ez az egyetlen horvát klub, amely az európai porondon sikert ért el méghozzá az ETO-val egy korszakban kezdtek menetelni, 1967-ben pedig megnyerték a Vásárvárosok kupáját.
Örökös riválisukkal, a Hajduk Splittel minden évben nagy versenyben vannak a bajnoki címért, amit eddig 16 alkalommal sikerült elhódítaniuk, de a kupát is 17-szert tartották a fővárosban, amely lakosságának egyharmada tartja magát a klub szurkolójának. Az 1945-ben alapított kékek mindemellett négyszeres szuperkupa győzelemmel is büszkélkedhetnek.
Péntek 13-án, a tavalyi 13. helyezett Vasas otthonában meccsel első csapatunk. Míg az első fordulóban Gáspár duplájával és Arnaut találatával 3-2-re verte a Honvédot fővárosi ellenfelünk, addig múlt héten a Vidi otthonában, három válasz nélküli góllal bedarálták őket a székesfehérváriak
A zágrábi Dinamo kétségtelenül a horvát labdarúgás legsikeresebb egyesülete. A klubot 1903-ban hat diák hozta létre HASK néven, hét évvel később azonban már Gradjanski néven szerepeltek.