Hey Admin Not Delete not delete!
  JEGYINFO
  Hírek
    Felnőtt csapat
    Árnyékcsapat
    Utánpótlás
    Lapszemle
    Futsal
    Klubhírek
    Mérkőzés beharangozó
    Edzői nyilatkozatok
    Visszatekintő
    Ellenfélnézőben
    Archív
    Alapítvány és kollégium
  Eredmények
  Góllövőlista
  Tabella
  Klub
  Csapataink
  Stadion
  Drukkerkocsma
  Gimnázium és Kollégium
  Dicsőségeink
  Statisztikák
  English
  Keresés
  Belépés
Név
Jelszó

  Dupla-dupla 2010-09-15 17:00

Pintér Attila irányítása alatt másodszorra aratott 3-0 arányú győzelmet zöld-fehér csapatunk. Pénteken „megismétlődött” a februári újpesti találkozó, igaz ott idegenben, de szintén három válasz nélküli góllal nyert felnőtt csapatunk. A találatok alig pár perc eltéréssel születtek most, mint akkor, és a gólszerzők is azonosak. Ahogy anno a lila-fehéreknél, Aleksidze hajrábeli sikere előtt, Koltai Tamás a hatodik fordulóban is félidőnként egyszer zörgette meg az ellenfél hálóját.
A mérési adatokra viszont nincs összehasonlítási alapunk, pedig kétszeres sajátnevelésű válogatottunk már az első félidei, 6422 méteres eredményével a teljes győri-debreceni mezőnyt maga mögé utasította, és valószínűleg így lett volna ez a lefújáskor is, ha Tomit nem váltja Cetkovic a pályán. A 11.742 méterrel az élen végőz Pilibaitis, és a 11.352 futómennyiséget teljesítő – egyébként a pályára lépő 28 labdarúgó között a leggyorsabb (33,6 km/h) – Völgyi után, a 83. percben lecserélt Koltai így is a harmadik helyen végzett a maga 11.080 méterével.

 

  Rossz emlékű stadion 2010-09-06 17:00

Nem csak Valentin Babic játszott anno a horvát válogatott hivatalos stadionjaként is fenntartott, Maksimir Stadion gyepszőnyegén, Szabó Ottó is rúgta ott a bőrt, akkor még az MTK színeiben. Háromszoros szlovák válogatott hátvédünk egyik meccsről sem őrizhet túl szép emlékeket.

 

  Kárpótlás 2010-08-12 17:00

Hazai pályán már megkezdte a gólgyártást grúz csatárunk, hiszen a Nyitra és az Atryau elleni EL meccsek alkamával is a kapuba talált, ráadásul a 2010/2011-es bajnokság első ETO-s gólja is az ő nevéhez fűződik. Rati Aleksidze mégsem volt teljesen elégedett, hiszen a Montpellier kapuját nem sikerült megzörgetni, az egy héttel ezelőtti franciaországi találkozón Jourden kapus hárította lövését.
A Siófok elleni gól kárpótolta Ratit, bízzunk benne, hogy a Vasas ellen idegenben is megszületik az első találata!

 

  Djordjevic megúszta 2010-08-03 18:00

Kísértetiesen hasonlóan alakult az ETO mindkét utolsó találkozója, hiszen az első félidőben nulla-nullánál egyik meccsen sem ítélt büntetőt a játékvezető, utólag pedig mindkétszer bebizonyosodott, hogy a kezezés miatt járt volna a lehetőség zöld-fehérjeinknek. A Montpellier és az Újpest elleni folytatásban is újabb szabálytalanság következett, aminek a franciák ellen Pilibaitis, vasárnap este pedig Djordjevic itta meg a levét! Ráadásul a csütörtöki idegenbeli EL visszavágón is hasonlóan durva játék várható…
A bajnoki meccs legjobbjának megválasztott szerb védőnknek szerencsére nem kellett kihagynia, Marko Dinjar azonban combfeszítő sérülése miatt nem utazik holnap a kerettel, a szintén a combjával bajlódó Fehér Zoltánra viszont már számíthat a mester.

 

  Álmatlanul 2010-07-27 14:00

Annak ellenére, hogy több sérült is nehezítette Pintér Attila dolgát, a múlt csütörtöki találkozón is fegyelmezett játékkal szerezte meg a vezetést, majd növelte előnyét zöld-fehér együttesünk.
Az elmúlt esztendőben a Soproni Ligában öt alkalommal került a keretbe, de csereként végül csak egyszer léphetett pályára a felnőtt keret legfiatalabb tagja. A Nyitra elleni hazai EL találkozón azonban már újra a padon ült a Sharashenidze Teimuraz, és élete első nemzetközi meccsén az Atyrau ellen mutatkozhatott be az európai színtéren a grúz támadó. A mindössze 18 éves játékos Koltai Tamás helyére állt be a győztes találkozó 67. percében.

 

  Az EL-ben is debütált 2010-07-13 18:00

Ahogy a kazah csapatban, az ETO-ban is egy ’91-es születésű játékos a legfiatalabb. A még mindig csak 19 éves Kiss Máté már 2008-ban a Zestafoni és a Stuttgart elleni keretben is helyet kapott, nevelőklubjai színeiben viszont múlt csütörtökön a Nyitra ellen, méghozzá rögtön a kezdő tizeneggyel léphetett először ki az európai porondra.

 

  Esőmenők 2010-05-18 16:00

Remek hangulatú győzelemnek lehettek szemtanúi azok, akik szombaton a rossz idő ellenére is kilátogattak az ETO Parkba. Ilyen körülményekre nem lehet előre felkészülni, de játékosaink rutinosan vették az akadályt, a három pont erre a bizonyíték.
A Nemzeti Sport vasárnapi értékelésében az esős meccs hősének választotta meg Józsi Györgyöt. Középpályásunk „végig kitűnően irányította a támadószekciót, rendre jó labdákkal hozta helyzetbe társait, és egy esetben ő maga is végrehajtóként ünnepelhetett.”
Gyuri megszerezte hatodik gólját, ami kis híján a hetedik is lehetett volna, hiszen az első játékrész végéhez közeledve 18 méteres lövését csak a kapufa felső léce állította meg. Mindkét szituációt feleleveníthetik szurkolóink a RevitaTV műsorán ma este 19.40-től, vagy 21.40-től, illetve a szerda délelőtti ismétlés alkalmával.

 

  Bosszantó 2010-04-13 16:00

Mint ahogy az őszi Haladás elleni mérkőzésen, most szombaton is a kezdő tizeneggyel futhatott ki a pályára az ETO saját nevelésű játékosa, Koltai Tamás. A fiatal válogatott tehetség előtt több remek lehetőség is adódott, de most nem állt mellé a szerencse, nem sikerült megzörgetnie Rózsa Dániel hálóját.

 

ÁTJÁRÓ AZ ETOPARKRA
 Eseménynaptár
Máj - 2013
Ke Sz Cs Sz Va
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
  Online

Győri ETO FC - ZTE
NBI, 8. forduló
2010-09-25 17:30

Archívum

SZTÁR SPORT
NB1.hu
Csapatkép
2010-2011 csapatkép Győri ETO FC // Team Photo
  Góltotó
  • Játék
  • Szabályok
  • Toplista
  • Szefi Autó Szervíz
    Duna TV
    Sport TV
    Rádió1 Győr

    Copyright © 2005 - www.eto.hu | Ez az oldal a szerzői jog védelme alatt áll! Mindennemű adat, kép, technika felhasználása csak a Készítők, valamint a Tulajdonos engedélyével lehetséges. | készítette:
    Impresszum Gyori ETO FC internetes megjelenésének partnere Quaestor RT.