Hey Admin Not Delete not delete!
  JEGYINFO
  Hírek
    Felnőtt csapat
    Árnyékcsapat
    Utánpótlás
    Lapszemle
    Futsal
    Klubhírek
    Mérkőzés beharangozó
    Edzői nyilatkozatok
    Visszatekintő
    Ellenfélnézőben
    Archív
    Alapítvány és kollégium
  Eredmények
  Góllövőlista
  Tabella
  Klub
  Csapataink
  Stadion
  Drukkerkocsma
  Gimnázium és Kollégium
  Dicsőségeink
  Statisztikák
  English
  Keresés
  Belépés
Név
Jelszó

 Már az elitkörben 2010-09-27 13:00

A magyar U17-es válogatott, ahova az ETO-ból meghívót kapott Kelemen Márk és Sipőcz János múlt hétfőn kezdte meg szereplését a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtező minitornán. A szombathelyi nyitómeccsen 5-0 nyertek a mieink, a csereként beálló Sipőcz pedig be is vette az ellenfél kapuját. Középpályásunk mindhárom találkozón csereként jutott szóhoz, a győri védő, Kelemen Márk viszont bokasérülés miatt kényszerült kihagyni a találkozókat.

„Andorra ellen végig fölényben játszottunk, egy fejessel pedig sikerült megszereznem a hatodik válogatott gólomat, aminek persze nagyon örültem. Egyébként az egész torna ideje alatt rendkívül jó légkör uralkodott, összhangban volt a csapat a pályán és azon kívül egyaránt. Összeszedetten játszottunk a Feröer-sziegetek ellen is, a szervezett ellenfelet feltörve 2-0-ra nyertünk, de még mindig dühít, hogy kihagytam egy hatalmas ziccert…

Ezzel a győzelemmel már megvolt a továbbjutás! A csoportelsőségért Szlovákiával szálltunk harcba, ott is akadt lehetőségem, de kimaradt, ahogy több magyar helyzet is, végül 1-1-es döntetlennel a második helyen zártunk. Az elitkörben márciusban, vagy áprilisban következik majd a folytatás.”- mesélte Sipőcz János.

ÁTJÁRÓ AZ ETOPARKRA
 Eseménynaptár
Máj - 2013
Ke Sz Cs Sz Va
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
  Online

Győri ETO FC - ZTE
NBI, 8. forduló
2010-09-25 17:30

Archívum

SZTÁR SPORT
NB1.hu
Csapatkép
2010-2011 csapatkép Győri ETO FC // Team Photo
  Góltotó
  • Játék
  • Szabályok
  • Toplista
  • Szefi Autó Szervíz
    Duna TV
    Sport TV
    Rádió1 Győr

    Copyright © 2005 - www.eto.hu | Ez az oldal a szerzői jog védelme alatt áll! Mindennemű adat, kép, technika felhasználása csak a Készítők, valamint a Tulajdonos engedélyével lehetséges. | készítette:
    Impresszum Gyori ETO FC internetes megjelenésének partnere Quaestor RT.