A mai napon találkozóra hívta össze az ETO biztonsági szolgálata a szurkolói csoportokat és vezetőiket. Egyesületünk biztonsági igazgatója, Schubert Tamás szeretné megbeszélni a jelenlévőkkel az utóbbi időkben felmerült kérdéseket, problémákat.
A klub székházának VIP termében csütörtökön este, 19.30-tól kezdődő beszélgetésre minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!
Azoknak, akik zöld-fehér csapatunkról rendszeresen az ETO honlapján keresztül tájékozódnak kellemes meglepetésben lesz része holnap. Hosszas készülődés, és sok-sok munka után ugyanis végre elkészült oldalunk új designja. Már most is sok praktikus újítással találkozhatnak majd a látogatók, de a ...
Felnőtt csapatunk évről évre ott próbál segíteni, ahol csak tud. Egy idős, nyugdíjas házaspár mindennapjait már egy éve folyamatosan igyekszik megkönnyíteni a csapat, és a hideg beállta előtt is a rossz körülmények között élő kis család segítségére siettek klubunk ...
Úgy látszik, a sikeres hétközi erőfelmérők sem merítették ki Jäkl Antal keretét, ’96-osaink szombati meccsükön hazai pályához méltóan parádéztak. Különösen Schillinger Dániel volt formában, hiszen a 46 perc alatt szerzett első öt találat az ő nevéhez köthető. Ezt ...
Míg Koltai Tamásra az A-válogatottban, a fiatalabbakra az utánpótlás korosztályoknál számítanak a szövetségi edzők. Ma újabb meghívó érkezett klubunkhoz; Kiss Mátét az Európa-bajnokság selejtezőire készülő U21-es válogatotthoz invitálják. A jövő héten Telkiben edzőtáborozó ...
Preszeller Tamás kerete Pápán meccselt az elmúlt fordulóban, az eddig még veretlen együttes idegenben is jól szerepelt. A hazaiak korai góljára, nagyon gyorsan feleltek, majd átvették a vezetést, az utolsó pillanatban azonban sikerült egyenlítenie a pápai csapatnak, így végül csak egy pontot hozott ...
Koltai Tamás 2008-ban egy újpesti remekelés után kapott először meghívót a nemzeti tizenegybe, ahol a görögök elleni barátságos meccsen kapásból góllal mutatkozott be. Aztán a tavaszi UTE elleni duplázását követően már kétszeres válogatottként tekinthettünk rá, hiszen az ETO Parkban ...
Míg a felnőtt csapat alapemberének számító Linas Pilibaitisra eltiltása miatt nem számíthatott Pintér Attila, a hétvégi találkozón jó pár sérülés is hátráltatta a keret összeállítását. Combközelítői izom probléma miatt Bouguerra és a Szolnokon megsérült Nicolas Ceolin nem volt ...
A magyar U17-es válogatott, ahova az ETO-ból meghívót kapott Kelemen Márk és Sipőcz János múlt hétfőn kezdte meg szereplését a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtező minitornán. A szombathelyi nyitómeccsen 5-0 nyertek a mieink, a csereként beálló Sipőcz pedig be is vette ...
Tuifel Péter kerete is a Zalaegerszeget fogadta szombaton, és annak ellenére, hogy uralták a játékot sokáig úgy tűnt ifi csapatunk sem jár sok szerencsével a zalai vendégekkel szemben. A délelőtti találkozó első részének hajrájában ugyanis a semmiből a vendégek szerezték meg a ...
A magyar bajnokcsapat Rába ETO hétfőtől csütörtökig szerepel a csehországi Chrudimban megrendezésre kerülő UEFA Futsal Cup selejtezőkörében, a minitornán a grúz, a cseh és a fehérorosz bajnokkal méri össze erejét, a csoport első két helyezettje jut be a sorozat legjobb ...
Hazai pályán továbbra sincs szerencséje árnyékcsapatunknak, az esős, szeles, hideg időben lejátszott hetedik fordulóban ismét pont nélkül maradt zöld-fehér keretünk. A székesfehérvári vendégeknél és a győrieknél is akadtak visszajátszók a ma délutáni erőpróbán. A jól kontrázó ...
Az NBI 8. fordulójában a zalaegerszegi csapat látogatott el az ETO Parkba és rontotta el a zöld-fehér szurkolók estéjét. A ZTE a 85. percben egy megpattanó szabadrúgásból szerezte meg a győzelemért járó 3 pontot.
A héten a megszokott rend szerint készült felnőtt csapatunk, összesen hét alkalommal vezényelt tréninget Pintér Attila. Szerdán este pedig a stadion gyepszőnyegén, egymás elleni játékkal is készült a csapat a soron következő megmérettetésre. A keret alapemberének számító Tokody Tibor ...
Tiszta zöld szerelésben fogadja első csapatunk a Zalaegerszeg keretét a bajnokság soron következő erőfelmérőjén. Kék-fehér ellenfelünk tavaly mindössze négy ponttal maradt le az ETO-tól. Jelenleg – egy meccsel kevesebb találkozót lejátszva - a tabella tízedik helyén állnak, ...
A székesfehérvári futballklub második csapata látogat el Győrbe a hét utolsó napján, vasárnap 16.00 órától a Videoton II-vel tart erőfelmérőt Klement István és Galambos Zoltán kerete. A kis Vidi két győzelem, három döntetlen, egy vereség mérleggel, a mieinktől mindössze egy ...
Az őszi szezon felénél járunk, felnőtt csapatunk szombaton 17.30-tól újra hazai pályán lép pályára, ezúttal a Zalaegerszeg ellen. A honlapunkon on-line és a Sport1-en is élőben közvetített találkozót Vad II István vezeti, asszisztensei Ring György és Lémon Oszkár lesznek, a kilencven ...