Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek

Bemutatkoztak új szerzeményeink

Férfi felnőtt csapatunk lejátszotta első hazai felkészülési mérkőzését a nyári idényben, a találkozón 5 új szerzeményünk is debütált. A felkészülési mérkőzés egy gólos vendég sikerrel zárult.

Bemutatkoztak új szerzeményeink

Lejátszotta első hazai felkészülési mérkőzését az ETO FC, amelyben bemutatkozott az összes új szerzeményünk. Kemény munkát végeztek játékosaink a héten, illetve az összeszokottság hiánya is látszódott a pályán, ezért 1:2-es vereséggel nyitottuk a hazai mérkőzések sorozatát.

1. Félidő
Az első félidőben jobbára a mezőnyben zajlott a játék kevés helyzettel. A rengeteg szabálytalanság miatt nem tudott kialakulni folyamatos játék, ennek ellenére pont egy rögzített szituációt követően jutottunk előnyhöz. A 20. percben Magasföldi József végezhetett el szabadrúgást a bal szélről. A beadására Bagi érkezett a hosszú oldalon, majd okosan visszajátszotta a labdát Erdélyihez, aki 6 méterről nem hibázott, Slávik kapus mellett lőtt kapásból a vendég hálóba, 1:0. A folytatásban is jobbára a küzdelem dominált rengeteg taktikai szabálytalansággal. 32. percben vendégeink ívelték fel a labdát a Nurkovicnak, akit védőink némi test a test elleni erővel földre vittek, amit Molnár játékvezető szabálytalannak ítélt meg. A vendégek éltek is a lehetőséggel, hiszen a 18 méterről elvégzett szabadrúgást Mikes szépen tekerte Horváth kapujába. Kapusunk tehetetlen volt.

2. Félidő
A második félidőnek teljes sorcserével vágtunk neki, bemutatkozott három új szerzeményünk, név szerint Koltai Tamás, Mervó Bence és Vukasovic Marko. A középpályán pedig több fiatal tehetségünk is szerepet kapott, akik éltek a lehetőséggel. A második negyvenöt perc jobbára az ellenfelünk térfelén zajlott, de igazi veszélyes helyzetbe nem tudtunk kerülni a nagyon keményen védekező révkomáromiak ellen. Bár számos esetben jó ütemben tudtak támadóink kilépni a védők között, vagy a partjelző akasztotta meg a lehetőséget, vagy játékosaink választottak rossz megoldást felkészülésünk ezen szakaszában. A találkozó végül a 79. percben dőlt el a vendégek javára, amikor egy ártatlan szituációban első alkalommal ilyen felállásban pályára lépő védelmünk nem volt összhangban, Nurkovic pedig szemfülesen lecsapott a labdára, kicselezte kapusunkat és a hálónkba lőtt, 1:2.

Jövő héten felkészülésünk harmadik hetébe lépünk, amikor is három hazai felkészülési mérkőzés is vár játékosainkra. Előbb szerdán a 17:30-tól fogadjuk a szlovák II. osztály újoncának számító FC Petrzalka csapatát, majd szombaton 10:00-tól és 17:00-tól az első osztályú SKF Sered és a brazilokkal teletűzdelt másodosztályú STK Fluminense Samorínt.

Mészöly Géza (WKW ETO FC Győr vezetőedzője): - Kikapni soha sem jó, természetesen mi sem szeretünk, a felkészülési meccseknél is fontos az eredmény. Ennél a találkozónál 45 percet terveztünk minden egyes játékosnak, éppen ezért kicsit nehéz egyben értékelni. Most a felkészülés jellegét domborítanám ki, és nem feltétlenül azt, hogy mi lett az eredmény. Nagyon akarunk, és szeretnénk mindig nyerni, a felkészülés során is, remélhetőleg lesz azért még bőven sikeres mérkőzésünk. Most ez nem sikerült, de ennek ellenére láttam olyan dolgokat, amik abszolút pozitívak voltak, különösen az első félidőben. Mind védekezésben, mind támadásban voltak jó dolgok, de az elmúlt hetek után csapat nem volt a legfrissebb állapotában, és az elvégzett munka és a játékosok fizikai állapota alapján erre azért számítottunk.  Éppen ezért tartom pozitívnak az első félidei mentalitást, a második félidő már kevésbé tetszett, bár ott is lettek volna olyan támadásaink, amiket végig tudtunk volna vinni, és csak az utolsó passz hiányzott. Ha ott az adott játékostól jó döntés születik, akkor három-négy ziccer is lehetett volna még a második félidő első felében. Utána egy meg nem értés történt, a kapusunk szólt, hogy övé a labda, de nem ért oda, ebből lett a második gól. Azért kell egyfajta összeszokás, még össze kell gyúrni a csapatot, dolgozni kell tovább. 

WKW ETO FC Győr – KFC Komárno 1:2 (1:1)

Gólszerzők: Erdélyi László (20.) – Mikes Erik (32.), Nurkovic Samir (79.)

WKW ETO FC Győr 1. félidő: Horváth Tamás (K) – Tar Zsolt, Debreceni András, Völgyi Dániel – Kovács Krisztián, Bagi István, Tajthy Tamás, Baracskai Roland – Szimcso Viktor, Erdélyi László, Magasföldi József (CSK)

WKW ETO FC Győr 2. félidő: Gyurákovics Erik (K) – Jakab Dávid, Vadász Viktor, Vukasovic Marko, Kalmár Olivér – Hidi M Sándor, Múcska Viktor, Szatmári Lóránd – Mervó Bence, Koltai Tamás, Szánthó Regő


Kapcsolódó képek

További híreink

Ma lenne 39 éves Fehér Miklós

Ma lenne 39 éves Fehér Miklós

A tragikusan fiatalon elhunyt ETO nevelés, Akadémiánk névadója, Fehér Miklós ma ünnepelné 39. születésnapját. Miki, soha nem feledünk!

Szurkolói ankét

Szurkolói ankét

Kedves szurkolóink, kedves ETO-szimpatizánsok! 2018.07.26-án, csütörtökön 19 órakor szurkolói ankétot tartunk az ETO Park Hotelben, amire várunk mindenkit szeretettel!

Kétgólos győzelem az Ajka ellen

Kétgólos győzelem az Ajka ellen

Két új igazolásunk találatainak köszönhetően legyőztük az FC Ajka csapatát. Mervó egy szép támadás végén, Vukasovic pedig szabadrúgásból volt eredményes.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink