Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek

Fakultatív délelőtt, majd ismét kemény munka

Pihenésképp, hogy az edzések monoton rendjét kicsit megtörje, Szentes Lázár vezetőedző ma délelőtt lehetőséget adott a csapatnak fakultatív programokra. Délután persze folytatódik a munka.

Fakultatív délelőtt, majd ismét kemény munka

A tegnapi két kemény mérkőzés, és az elmúlt napok folyamatos munkája után Szentes Lázár ma fakultatív délelőttöt adott a játékosoknak feltöltődés gyanánt. Ennek örömére sokan célba vették az antalyai bazársorokat, mások várost néztek, és voltak, akik úgy döntöttek, teveháton indulnak haza…

Magasföldi József és Szatmári Lóránd próbálták ki ezt a különleges utazási módot, de szerencsére a tevéik nem vitték el őket a sivatagig, csupán a környező utcákban tettek egy kört.

A délelőtti feltöltődés után délután folytatódik a felkészülés először videózással, majd edzéssel a pályán, hiszen szombaton újabb két edzőmeccs vár az ETO-s fiúkra.

Szombati ellenfeleink egyike, az FC BATE Boriszov a délelőtt során lemondta a korábban leegyeztetett felkészülési mérkőzést, így helyettük ugyanabban az időpontban a kazah FC Shakhter Karagandy lesz az ellenfél. 

További híreink

Ellentétes félidők, egy gólos hátrányban

Ellentétes félidők, egy gólos hátrányban

Az ETO lejátszotta első tétmeccsét a 2018-as naptári évben, a Magyar Kupa keretében az első osztályú Balmaz Kamilla Gyógyfürdő csapatát fogadtuk. Két ellentétes félidőt követően egy gólos hátránnyal utazhatunk jövő szerdán a visszavágóra.

Magyar Kupa: a tét a legjobb 8!

Magyar Kupa: a tét a legjobb 8!

Szerdán délután 16 órakor Magyar Kupa mérkőzést játszik a WKW ETO FC Győr a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő csapata ellen. A találkozó visszavágóját jövő hét szerdán rendezik.

Győzelemmel zárta a felkészülést az ETO

Győzelemmel zárta a felkészülést az ETO

Lendületes első félidő, majd küzdelmes játék a szünet után. Az ETO 2-1-re legyőzte utolsó felkészülési mérkőzésén a Csornai SE csapatát.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink