Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek

Továbbra is elitakadémia az ETO

Az ETO U16-os és U17-es csapatai kiharcolták a bajnokságban, hogy jövőre is a 8 elitakadémia között, az utánpótlás bajnokság I. osztályában szerepelhessenek az ETO ifjúsági csapatai. Így az ETO utánpótlása továbbra is a legmagasabb szinten versenyezhet, Regionális központként a jövőben is a legnagyobb szerepet töltheti be a régió labdarúgó utánpótlásnevelésében.

Továbbra is elitakadémia az ETO

Az, hogy a labdarúgó klubbok utánpótlás csapatai melyik bajnokságban játszanak, az U16 és az U17 bajnokságban elért összesített eredményei határozzák meg. A bajnokságban 6 csapat marad benn, az utolsó kiesik és az utolsó előtti osztályozót játszhat. A bajnokság alapján az már biztosan eldőlt, hogy az ETO jövőre is az I. osztályban szerepel, hiszen megelőzte a Vasas Kubala Akadémiát és a Debreceni Labdarúgó Akadémiát. Tehát az ETO a következő szezonban ismét a Budapest Honvéd, a Ferencváros, az Illés Akadémia (Haladás), az MTK és a Puskás Akadémia utánpótláscsapataival mérkőzhet meg és a 8 kiemelt akadémia között szerepel majd.

„Úgy gondolom, hogy fennállása óta nem szembesült az Akadémia ilyen kihívással, mint  az idei szezonban. Egy nagyon embert es csapatot próbáló szituációktól es helyzetektől sem mentes bajnoki évad után sikerült csont nelküli bennmaradást kiharcolni. Ahogy a nagy csapatnál úgy itt is embert próbáló volt a szezon, az eredménykényszer megette es felemésztette a kollégákat az emberi kapcsolatokat. Hála istennek az utolsó fordulókra össze tudtuk szedni magunkat es megoldottuk a feladatot. Nagy elismerés es gratula a szakmai stábnak, játékosoknak, akik szíves elnézését kérem, ha keményebb voltam velük az utolsó napokban. A futballban nincs ha, de az igazsághoz hozzátartozik az is, ha nem cseréltük volna el kétszer el es nem vonnak le tőlünk pontokat, akkor most nem hatodik helyen végzünk es egy nyugodtabb es eredményesebb tavaszi szezont tudtunk volna produkálni.” – mondta Dr. Drucskó Zoltán az ETO elnöke.

„Sajnos az idei szezonban nagyon nagy hangsúlyt kellett fektetni az eredményességre, ami óriási terhet rakott a fiatalok vállára. Nagyon örülök, hogy kemény munkával és elhivatottsággal a végére sikerült úgy javulnia a csapatnak, hogy még az osztályozót is elkerülte. Ez mutatja, hogy nagy potenciál rejtőzik bennük. Külön öröm, hogy az U16-os csapatból 4 játékos stabil tagja volt a válogatottnak, illetve az U17-es csapatban két játékos, Kovács Krisztián és Mocsi Attila a horvátországi eb-n képviselte Magyarországot, az ETO-t kezdőként. További pozitívum, hogy a két csapatból 3-4 játékos már az elsőcsapattal kezdi meg a felkészülést és remélem, hogy az a vízió, hogy az Akadémia legjobb játékosai tagjai tudnak lenni az elsőcsapat keretének továbbra is folytatódik.” – mondta Preszeller Tamás Utánpótlás szakmai vezető.

„Mindenféleképpen egy rendkívül izgalmas szezonon vagyunk túl, belekóstolhattunk a felnőttek világába, amelynek megvoltak az előnyei és a hátrányai is. A tény, hogy az U16-os és az U17-es csapat eredményei határozzák meg azt, hogy egy akadémia teljes utánpótlása milyen osztályú bajnokságban szerepelhet, óriási eredménykényszert és ezzel óriási terhet tesz a 15, 16, 17 éves gyerekek vállára. Az utolsó két mérkőzésen bebizonyították a fiúk, hogy micsoda sportemberek, szeretik a klubbot és minden nehézség ellenére az utolsó mérkőzésen kiemelkedő teljesítménnyel biztosították, hogy jövőre is kiemelt akadémia legyen az ETO.” – mondta Oross Márton az U16-os csapat edzője.

„Egy kiváló téli felkészülés után jól kezdtük a  szezont és gyűjtöttük a pontokat, azonban az 5. mérkőzés után alakítanunk kellett a kereten sérülések, eltiltások és a válogatott szereplések miatt, amelynek sajnos az eredményesség látta kárát. A fiúk a hullámvölgyben is kitartóan és keményen edzettek, ami az utolsó két fordulóban látszott igazán. A 2. helyezett Honvédot idegenben 3-1-re, majd a bajnok Puskás Akadémiát vertük 3-0-ra az ETO Stadionban. Végül 6. helyen tudtuk zárni a bajnokság és külön öröm - annak ellenére is, hogy nagyon megéreztük a hiányukat - hogy két kezdő játékost adtunk az U17-es válogatottnak a horvátországi Európa-bajnokságra. Úgy gondolom ezek az eredmények bizonyítják, hogy mennyire keményen dolgoztak a fiúk a kitűzött célért, amit végül sikerült elérni. Minden jó, ha a vége jó!” – mondta Székely Tibor az U17-es csapat edzője.

További híreink

Győzelemmel kezdett a válogatott

Győzelemmel kezdett a válogatott

Márton Adriánnal és Kalmár Olivérrel a keretben 2:1-es győzelmet arattunk az U17-es EB selejtező első összecsapásán. Márton Adrián csereként lépett pályára.

UP: szombathelyi hétvége

UP: szombathelyi hétvége

Érdekességképpen a legutóbbi hétvégén az összes csapatunk Vas megye székhelyével, a Szombathelyi Haladással mérkőzött. A zöld-fehér csatákból összességében elégedetten távozhatunk.

U16: Szabados és Wágenhoffer a válogatottban!

Kiemelt támogatóink

Támogatóink