Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek

Bajnokavatás szép győzelemmel

6-2-re könnyedén nyert a Rába ETO Berettyóújfalun az NBI-es futsalbajnokság rájátszásának záró fordulójában. A Rába ETO hetedszer nyerte meg a futsal bajnoki címet a Felső-házban 13 pontos előnnyel végeztek az élen a Beri botlását kihasználó Dunaferr előtt.

Bajnokavatás szép győzelemmel

A lelátón foglalt helyet a rangadó előtt, ennek története egyszerű: az edző igazolása az U17-es igazolások között Győrben maradtak sajnálatos módon. A győriek spanyol edzője a hétvégén az U17-es Rába ETO irányítását támogatta az Üllői Final Fourban, ahol Juanra Calvo vezetőedzővel együtt az ETO korosztályos csapatával megnyerték az U17-es élvonalbeli futsalbajnokságot.

Teljesen más felfogásban kezdte a mérkőzést az ETO, ahogy azt megszoktuk a bajnoktól. Védekezéssel kezdtek, a félpályáig feltolt letámadásuk megzavarta a hazai Berettyót, pillanatok alatt három gólos vezetésig  jutottak, Alex gólja után Seidler duplázott a bal szélről (0-3).

A hazai időkérés után az MVFC felzárkózott játékban, de továbbra is az ETO irányított, de visszavett a tempóból, a győriek biztos előnyük birtokában okosan futsaloztak. A 13. percben mintaszerű támadás rajzolódott, gyorsan megforgatták a széleket, majd egy visszatett labdát Harnisch lőtt nagy erővel a hálóba (0-4).

Még mielőtt tovább nőtt volna a győri előny, a Beri támadói két győri hibát is kihasználtak, egy percen belül előbb Trencsényi, majd Magyar emelt a kivetődő Tóth felett a hálóba (2-4).

A hajrá a Berettyónak jobban sikerült két gólra visszajött a mecsbe a hazai csapat, érdeklődve vártuk a 2. félidőt.

A szünet után sokkal küzdelmesebb lett és kevesebb helyzetet hozott a rangadó.  Davide egy labdát blokkolva sérült meg hosszas ápolás után sérülten tért vissza a pályára.

Az ETO Alex duplázásával (hatalmas gólt lőtt a felső léc alá távolról (2-5)), majd a fiatal Sáhó Kristóf a 30. percben szerencsés kapuson megpattant bombájával a négy gólos különbség visszatért (2-6).

Sáhó amikor lehetőséget kapott a játékra góllal hálálta meg, ez így volt az Aramis és a Haladás csapatai ellen is.

A Berettyó a hátralévő perceket vészkapus játékkal töltötte, de nem sikerült tiszta helyzetet kialakítaniuk, az ETO jól védekezve megtartotta a 2-6-os eredményt a végső sípszóig.

Az MVFC a vereségével elbukta a bajnoki ezüstérmet (harmadik lett), mivel a Dunaferr 4-0-ra győzött az Aramis ellen, így a Dunaújváros lett a második. Az élvonalbeli futsalbajnokság gólkirálya 37 találattal a győri Alex Constantino lett.

Moga Flavius Lorant (MVFC megbízott edzője): A Győr a mai este sokkal jobb volt nálunk, jobban kihasználták a helyzeteket, az apró hibáinkat, gratulálok Nekik a Bajnoki Címhez, gratulálok Nekik a kupagyőzelemhez. Ez az ETO éve volt, de nem vagyunk csalódottak, csapatunk a tavalyhoz képest sokat lépett előre, ez a bronzérem úgy érzem megérdemelt.

Marcos Angulo (Rába ETO vezetőedzője): – Bár nem voltak itt az edzői papírjaim, így nem ülhettem a kispadon, s Juanra segített ki, boldog vagyok, hogy jól játszottunk és győztünk. Büszke vagyok a csapatra, a játékosainkra, nagyszerű szerepeltünk az egész idényben, megérdemelten nyertük meg a bajnokságot.

További híreink

Ezüstérmes a Rába ETO U20!

Ezüstérmes a Rába ETO U20!

Az üllői Futsal Final Four döntőjében nem sikerült a bravúr, fájó vereséget szenvedett az ETO, így az országos 2. helyezést szerezte meg nagy küzdelemben. Szép volt fiúk! holnap már szépen csillog az ezüstérem is!

Futsal: Berettyó-ETO örökrangadó

Futsal: Berettyó-ETO örökrangadó

A hétszeres Bajnok ETO a Berettyóújfalu ellen játssza a futsal Felsőházban az utolsó idei mérkőzését, amit az M4 Sport élőben közvetíteni fog. A mérkőzés kedden 20:30-kor kezdődik.

Futsal: Magabiztos volt a bajnok

Futsal: Magabiztos volt a bajnok

A már biztos aranyérmes Rába ETO a mesterhármasig jutó spanyol légiósa, Alex vezérletével nagyon simán győzte le az Aramist az élvonalbeli futsalbajnokság felsőházi rájátszásában.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink