Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek

Mocsi és Kovács az ELIT-körben!

A férfi U17-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Eb-selejtező elitkörben. Szélesi Zoltán szűkítette az elmúlt napokban Telkiben készülő keretét, ahová két ETO játékos Mocsi Attila és Kovács Krisztián is bekerült.

Mocsi és Kovács az ELIT-körben!

A Szélesi Zoltán vezette U17-es válogatott itthon próbálja meg kiharcolni a horvátországi Európa-bajnoki szereplést az orosz, az izraeli és a norvég együttes mellől. Ebben a korosztályban 16 csapat vesz részt az Eb-n, ami azt jelenti, hogy akár a második hellyel is ki lehet kerülni a kontinensviadalra. A mieink március 21-én, kedden Telkiben kezdik meg szereplésüket az izraeliek ellen, 23-án az Új Hidegkuti Nándor Stadionban lépnek pályára az oroszok ellen, majd 26-án Telkiben zárják a csoportkört a norvégok ellen.

Az együttesről elmondható, hogy a csapat gerincét az őszi selejtezőn továbbjutást kiharcoló játékosok alkotják, de bekerült néhány új futballista, akik az elmúlt hónapokban bizonyították be, hogy helyük van a válogatottban. Az elitkörös tornákra tizenhat mezőnyjátékos és két kapus nevezhető.

Mocsi Attila: „Célunk első vagy második helyen végezni a csoportban és így kijutni a Horvátországi EB-re. Egyéni célom hogy minél több időt a pályán töltsek, és a maximumot kihozzam magamból. Szinte az egész keretet ismertem, nagyon jó fej srácok és kiváló labdarúgók. Nagyon jól érzem magam, a körülmények is tökéletesek minden adott egy szép eredményhez. Nagy önbizalommal és elszántsággal állok neki ennek a hétnek.”

Kovács Krisztián: „Egyértelműen a cél hogy ki jussunk az Eb-re ami Horvátországban lesz.
Nagyon várjuk a meccseket, fel vagyunk készülve, mert tudjuk, hogy nincs könnyű feladatunk.
Nagyon jól érezzük magunkat már ez lesz a második hetünk Telkiben.
A társaságot már megszoktam, mindenki izgatottan várja az első meccset.”

Az U17-es válogatott végleges kerete: 


Kapusok: 

Ásványi Balázs (Puskás Akadémia)
Kovács Péter (DVSC)
Oroszi István (Ferencváros)

Védők: 

Lakatos Benjámin (DVSC)
Opavszky Balázs (Vasas)
Mocsi Attila (ETO FC Győr)
Csóka Dániel (Wolverhampton)
Bolla Gergő (Illés Akadémia)
Majnovics Martin (Mattersburg)

Középpályások: 

Csonka András (Ferencváros)
Lipóth András (Ferencváros)
Szoboszlai Dominik (Salzburg)
Kovács Krisztián (ETO FC Győr)
Schön Szabolcs (Ajax)

Támadók:

Szendrei Norbert (Honvéd)
Bencze Márk (Vitesse)
Szerető Krisztofer (Stoke City)
Csoboth Kevin (Benfica) 
Tímári Norman (Puskás Akadémia)

forrás: www.mlsz.hu

További híreink

U17: Vezetjük a bajnokságot!

U17: Vezetjük a bajnokságot!

Szerdai napon U17-s és U16-s együttesünk az első fordulóból halasztásra kerül Illés Akadémia elleni bajnoki mérkőzését pótolta és nagy sikerként könyvelhetjük el, hogy sikerült két pontot rabolnunk Szombathelyről.

Valóra vált álom: a Győri ETO U12-es csapata képviseli hazánkat a labdarúgó világkupán
U17: Hatalmas győzelem a Honvéd ellen!

U17: Hatalmas győzelem a Honvéd ellen!

Oross Márton fiai óriási csatában, hátrányból fordítva győzték le a Honvédot, s ezzel továbbra is 100%-osak. Megyei rangadót nyertek a 2005-ösök és 2006-osak.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink