Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek

Kupadöntőben a győri lányok!

Németh és Süle góljával története során először győzte le az ETO a fővárosi rivális MTK csapatát a Magyar Kupa elődöntőjében. A másik mérkőzésen a Ferencváros szintén 2-0 arányban múlta felül a Szombathelyi Viktóriát. A két győztes április 19-én az Új Hidegkuti Nándor Stadionban - tévéközvetítés mellett - játszik majd kupadöntőt.

Kupadöntőben a győri lányok!

Magabiztosan kezdtük a találkozót, sikerült már korán nyomás alá helyezni ellenfelünket. Több veszélyes támadást is kialakítottunk, aminek először a 15. percben lett meg az eredménye. Egy kisszögletet követően Németh Loretta jó ütemben kapta vissza a labdát Öregtől és a tizenhatos sarkáról a hosszúba bombázott. (1-0) A vendégcsapat is többször próbálkozott a kapunk előtt, de védőink határozott megoldásaival és olykor némi szerencsével sikerült hatástalanítani az akciókat. Hasonlóan folytatódott a második játékrész, nem kellett sokat várni a gólra. Az 57. percben Fleck zavarta össze a kék-fehér hátvédeket – okosan észlelte, hogy lesen helyezkedik, így továbbengedte az indítást Sülének, aki higgadtan emelte át Varga kapust. (2-0) A fővárosiak egyre inkább kezdtek hitehagyottnak tűnni, ez felszabadultabb hazai játékot hozott, amit egészen a lefújásig sikerült megtartani. A legjobbkor tudtunk bravúros győzelmet aratni és ezzel a lendülettel és elszántsággal vágunk neki a végső csatának!

A másik ágon a címvédő Ferencváros hasonló különbséggel győzte le a Viktóriát. A Fradi az első félidőben Szladjana Bulatovics találatával került előnybe, majd a hosszabbításban Ebere Orji állította be a végeredményt.

A döntőre április 19-én, szerdán az Új Hidegkuti Nándor Stadionban kerül sor.

ETO FC Győr–MTK 2–0 
Gólszerző: Németh L. (15p), Süle D. (57p)

ETO FC Győr: Szőke Nagy K. – Fél P., Gödér B., Fleck N., Fél A. - Kalmár V., Dikanová D. (Horváth L 86p), Dénes D. (Zemlényi Cs. 88p), - Németh L. Öreg C., Süle D....

Vezetőedző: Horváth I. Tamás

MTK: Varga L., Kós P., Tóth B. (Turányi L. 46p), Demeter R., Csányi D. (Papp D. 68p), Oláh A. (Gelb M. 46p), Farádi-Szabó E., Pinczi A., Palkovics N., Krascsenics P., Nagy L.

Vezetőedző: Szabados György

Sárgalap: Kalmár V. (58p), Demeter R. (79p)

HAJRÁ ETO! HAJRÁ CSAJOK!

További híreink

Győri duó a felnőtt válogatottban!

Győri duó a felnőtt válogatottban!

A magyar női „A” válogatott a „Női Labdarúgás Napja” keretében nemzetközi felkészülési mérkőzésen vesz részt Szlovénia ellen 2017. április 5-én 16:30-kor Telkiben. A keretbe két ETO játékos Németh Loretta és Öreg Cintia is helyet kapott, akik újra bizonyíthatnak a nemzeti csapatban!

Tisztes helytállás a címvédő otthonában!

Tisztes helytállás a címvédő otthonában!

Bravúros első félidőt produkálva Fél Patrícia révén 1-1-es döntetlennel fordultak a felek. A második játékrészben a számos légióssal kiegészülő hazaiak hamar négyre növelték a különbséget, majd a hajrában Németh Loretta góljával sikerült beállítani az 5-2-es végeredményt.

Megállította az ETO a DEAC-ot

Megállította az ETO a DEAC-ot

Tillinger Dóra egy perc alatt lőtt triplájával, majd Dikanová duplájával magabiztosan nyert az ETO Debrecenben!

Kiemelt támogatóink

Támogatóink