Magyar English REGISZTRÁCIÓ BEJELENTKEZÉS ETO INDULÓ 1 %
Győri ETO FC: DVSC-Teva
2013. Május 22.
Szerda 20:00
Bozsik Stadion
Győri ETO FC - DVSC-Teva
Magyar Kupa döntő
Mérkőzés előzetes
HÍREK - [ A hét játékosai ]
Először bajnok a csapat volt játékosával
2013.05.14. Kedd

Négy bajnoki címet mondhat magáénak vasárnap este óta a Győri ETO FC - és először nyer úgy, hogy a csapat egykori játékosa ült a kispadon. Korábban Hidegkuti Nándor, az aranycsapat kiválósága, és Verebes József, a Mágus vitte dicsőségre az ETO-t, ám egyikük sem játszott az csapatban. Pintér Attila igen. Az 1993/94-es bajnokságban 13 meccsen lépett pályára középhátvédként - éppen Verebes József csábította Győrbe. A csapat korábban egyébként Magyar Kupát sem nyert még olyan trénerrel, aki az ETO labdarúgója volt, hiszen sem Szusza Ferenc, sem Kovács Imre nem szerepelt Győrött.

Jegyvásárlás a következő meccsekre
2013.04.18. Csütörtök

A kecskeméti meccsre csak a helyszínen, a többi találkozóra viszont az ETO Park Élményközpontban található ETO Shopban lehet jegyet venni a következő napokban. Klubunk arra törekedett, hogy szurkolóink minél egyszerűbben a belépőkhez jussanak, így például május 6-8-ig akár három meccsre, a Videoton, a Ferencváros és a Honvéd elleni találkozóra is egyszerre meg lehet venni a jegyeket. Az alábbiakban összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.

Lipták Zoltán interjú az nb1.hu-n
2013.03.30. Szombat

Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk - mondta Lipták Zoltán, az ETO FC válogatott védője az nb1.hu-nak. A játékos az interjúban a válogatottról és a három hetes szünetről is beszélt.

Egy győzelem, egy döntetlen
2013.03.25. Hétfő

Két csapatunk találkozott a hétvégén a Haladással. A két találkozó teljesen máshogy alakult: egy gólnélküli döntetlen és egy gólgazdag győzelem fiataljaink mérlege

Nem lesz ma élő TV közvetítés
2013.02.23. Szombat

Engedélyezte az MLSZ, hogy a mai Magyar Kupa mérkőzéseket valamennyi helyszínen műfüves pályán játszák. Így lesz ez Kispesten is, ahol közvetlenül a centerpálya melletti edzőpályán rendezik meg a negyeddöntő első mérkőzését. Mindez azonban azt jelenti, hogy a Sport Televízió nem tudja élőben közvetíteni a találkozót, mert nincsenek meg hozzá a szükséges technikai feltételek.  

Kamber: remek csapat az ETO
2013.01.30. Szerda

" Nagyon jó volt az egyiptomi edzőtábor, nagyszerű munkát végeztünk, s felkészülésünket kiválóan szolgálta ez a kéthetes időszak" - nyilatkozta Djordje Kamber. A játékost a rangado.hu Belgrádban érte utol. 

Az ETO küldöttsége is ott volt a fórumon
2013.01.16. Szerda

Kilenc ETO delegált is részt vett a Magyar Labdarúgás Fórumán Budapesten. A sportvezetők részéről Tarsoly Csaba elnök, Klement Tibor ügyvezető igazgató, Horváth Cs. Attila klubmenedzser és Kovács Tivadar marketing menedzser, a labdarúgó szakmai vezetők részéről Liszkai Dezső utánpótlás igazgató, Preszeller Tamás és Klement István akadémiai programvezetők, Juhász Anita utánpótlás szervezési vezető és Vincze Ottó utánpótlás menedzser hallgatta végig az előadásokat. Az alábbiakban egy áttekintést nyújtunk arról, hogy milyen témákat érintett a fórum, a következő napokban több interjúval majd egyes szakterületek tapasztalatairól beszélnek honlapunkon a szakemberek.

Már a péntekre koncentrál a Paks
2012.11.27. Kedd

Kedden délután Pakson játszik csapatunk, a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján. A mieink 4-0-s előző fordulóbeli sikerükkel már fél lábbal a következő körben érezhetik magukat, ám a vendéglátók nem feltett kézzel lépnek majd pályára

Klement Tibor: sok munka van a sikerben
2012.11.24. Szombat

Fontos, hogy minél nagyobb előnnyel induljunk a téli szünetre és az is, hogy a közönség jól szórakozzon - mondta még a mérkőzés előtt az MTV élő adásában Klement Tibor. A klubvezető mindkét vágya teljesült, hiszen az ETO nyert, a nézők pedig vastapssal jutalmazták a produkciót.

TV-ben az Eger elleni meccsünk
2012.11.16. Péntek

Aki nem tud ott lenni szombaton az ETO Parkban, vagy csak szeretné újra megnézni az Eger elleni mérkőzésünket, az kétszer is megteheti ezt a hétvége folyamán. A közvetítések illetve az összfoglalók listáját itt találják meg.

1   2   következő
JEGYINFÓ
http://eto.jegy.hu

Belépőket elővételben az interneten keresztül, vagy az ETO Park Szurkolói boltjában, a Látogatóközpont/Tourinform, Győr, Baross G. út 21 szám alatt(Tel:+36/ 311-771, e-mail: gyor@tourinform.hu), a Vörössipkás úton a Szefi Szervízben és a Korvin úton a Meló Diák irodában válthatnak az érdeklődők.
Szurkóli adatok formanyomtatvány. Célszerű előre kitölteni!

ELÉRHETŐSÉG
KapcsolatCím: 9027 Győr, Nagysándor J. u. 31.
Telefon: +3696/529-005 illetve 529-006
Fax: +3696/-529-008
Klub: titkarsag@eto.hu
Weboldal: info@eto.hu

NB I. Tabella
Csapat M GY D V RK P
1. Győri ETO FC 28 17 7 4 53-31 58
2. Videoton FC 28 15 6 7 46-21 51
3. MTK Budapest 28 14 6 8 40-28 48
4. Honvéd 28 14 6 8 46-35 48
5. DVSC-Teva 28 14 4 10 44-30 46
6. Ferencváros 28 12 9 7 46-32 45
7. KTE 28 11 8 9 40-37 41
8. Haladás 28 10 10 8 34-26 40
9. Újpest FC 28 10 8 10 39-41 38
10. DVTK 28 9 10 9 29-36 37
11. MVM Paks 28 9 8 11 40-36 35
12. Kaposvár 28 9 6 13 32-35 33
13. PMFC 28 8 7 13 29-42 31
14. Lombard Pápa 28 7 6 15 25-44 27
15. FGSZ Siófok 28 6 4 18 30-60 22
16. Egri FC 28 3 6 19 22-61 15
NB II. Tabella
Csapat M GY D V RK P
1. Puskás Akadémia 28 20 7 1 56-17 67
2. Kozármisleny 28 18 4 6 53-26 58
3. Gyirmót FC Győr 28 16 5 7 55-36 53
4. ZTE 28 15 4 9 48-33 49
5. Ajka 28 13 9 6 33-25 48
6. Tatabánya 28 12 8 8 42-31 44
7. Soproni VSE 28 12 7 9 43-38 43
8. Szigetszentmiklós 28 13 3 12 47-42 42
9. Csákvár 28 12 4 12 39-40 40
10. Haladás II 28 11 7 10 39-41 40
11. Veszprém 28 9 7 12 50-50 34
12. BKV Előre 28 8 6 14 34-51 30
13. Győri ETO FC II 28 6 7 15 39-47 25
14. Kaposvár II 28 5 8 15 28-48 23
15. Baja 28 5 2 21 28-72 17
16. Paksi FC II 28 3 4 21 20-57 13
HIRDETÉSEK
Audi Hungária Kft.
IDŐJÁRÁS
Idõjárás Győrben
Tiszta idő
9°C
NAPTÁR
 

ETOPARK
ETO PARK
KALENDÁRIUM
  • 05.23. Klement Tibor 51 éves
  • 05.25. 21 éve hunyt el Kalmár II György " Nyanya"
ETO TV
05.19. 28. forduló: Honvéd - Győri ETO FC 2-0
2013.05.13.
27. forduló Győri ETO FC - Ferencváros 1-0
2013.05.06.
26. forduló: Újpest - Győri ETO Fc 1-2
2013.05.06.
25. forduló: Győri ETO FC - Paks 3-4
CSAPATKÉP
FACEBOOK
HIRDETÉSEK



Kiemelt támogatóink
   
Támogatóink
Vidanet

Média partnereink

  nb1.hu   Győr+

             Adatvédelem | Jogi nyilatkozat | Impresszum