Továbbra is a műfüvön edzenek az utánpótlás csapataink, és ugyanezt teszik az NB II-esek is. A centerpályát már a válogatott találkozóra készítik elő Győrben, a füves edzőpályák közül pedig csak egyen lehet focizni, de ott sem ideálisak a körülmények: a klub úgy döntött, az első csapat felkészülése érdekében beáldozza azt a pályát, amelyiken tavasszal felújítási munkák lesznek, hiszen ott, ahol géppel tolják le a havat, ott soha nem marad egyenletes a talaj, ahogy mondani szokták az a pálya már sohasem lesz olyan, mint korábban volt. Videoösszeállításunkban megnézhetik, mi a helyzet az edzőpályákon.
Pénteken ünnepeljük Győrött az 1982-es Verebes-féle aranycsapat első bajnoki címének 30. évfordulóját. A klub a Pécs elleni mérkőzés előtt nyitja meg az ETO Parkban található ETO Shopban azt a kiállítást, ami a bajnoki címmel kapcsolatos emlékekből áll össze. A visszajelzések alapján elmondható, hogy szinte a teljes csapat itt lesz az ünnepségen, akiket a nézők a 20 órakor kezdődő mérkőzést megelőzően is köszönthetnek. A részletekről Horváth Cs. Attila klubmenedzser nyilatkozott.
A 17 esztendős Pongrácz Viktor az eslő fecskék között volt, akik Nagymegyerről kerültek Győrbe, hogy az ETO képzésének köszönhetően legyenek első osztályú játékosok. A két határmenti város mostantól még szorosabbra fűzte kapcsolatát, mindezt egy dokumentum aláírásával is megerősítették. A célokról és a lehetőségekről Klement Tibor, a Győri ETO FC ügyvezető igazgatója és Tarcsi Imre, a Nagymegyeri Sport Klub elnöke nyilatkozott.
Nem indulhat az Európa Ligában a Győri ETO FC, ez komoly erkölcsi és anyagi károkat is okoz a klubnak, ezért tovább folytatja a harcot igazáért - mondta Klement Tibor ügyvezető igazgató a klub mai sajtótájékoztatóján. A klubvezető a döntést követő első interjújában úgy fogalmazott: továbbra is fontosnak tartja, hogy a magyar törvények szellemében járjon el, nagyon sajnálja, hogy a CAS és az UEFA más szempontokat fontosabbnak tartott ennél.
JEGYINFÓ
Belépőketelővételbenazinternetenkeresztül,vagyazETO Park Szurkolóiboltjában, a TourinformÁrpádútiirodájában, a Vörössipkásúton a SzefiSzervízbenés a Korvinúton a MelóDiákirodábanválthatnakazérdeklődők.
ELÉRHETŐSÉG
Cím: 9027 Győr, Nagysándor J. u. 31. Telefon: +3696/529-005 illetve 529-006 Fax: +3696/-529-008 Klub:titkarsag@eto.hu Weboldal:info@eto.hu